A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert üzeneteivel egyre inkább a vidéki alsó és leszakadó középosztályra, annak is az idősebb tagjaira koncentrált, akik viszont az elmúlt évtizedben, nos, egy évtizeddel idősebbek lettek. És ez a tábor, ez a kemény mag együtt öregszik a Fidesszel. Helyzetük nem sokat javult, az évek pedig telnek, és a NER hatodik évébe érve már nem használ az elmúltnyolcévre mutogatás. A Fidesz legfontosabb célközönsége pedig immár folyamatosan a mérsékelt és a radikális jobboldal üzeneteit, szavahihetőségét, hitelességét, vonzóságát mérlegeli − és lehet, hogy az elmúlt évben átszakadt az a gát, ami a Jobbiktól még vékonyan elválasztotta őket. Ebben persze az is közrejátszott, hogy a Fidesz sok területen szinte ugyanazt mondta, mint a Jobbik, csak visszafogottabban − egyesek szerint csak egyszerűen haloványabban, hiteltelenebbül. És akkor már inkább az igazira szavaznak.
A Fidesz elvesztette a felhajtóerejét, mert Orbán Viktor fáradni kezdett. Huszonöt év a politika élvonalában, győzelmek és vereségek hullámvasútjában egyrészt elképesztő teljesítmény, másrészt pedig a legkeményebb, legkitartóbb személyiségeket is elkoptató pályafutás. Orbán láthatóan egyre inkább a sajátos unortodox és illiberális világnézetének csiszolásával, no meg a focival szeret foglalatoskodni, miközben a gyakorlati, mindennapos kormányzásból egyre nagyobb szeleteket enged át Lázár Jánosnak. Lázárnak elismerendően elképesztő a munkabírása, ráadásul van tehetsége a politikacsináláshoz, van felkészültsége egyre nagyobb apparátusok irányításához, van ereje a felelősség felvállalásához, és még élvezi is azt, amit csinál. Csak amíg Orbán Viktor több mint két évtized munkájával felépítette a még mindig tömegek által kedvelt, sőt, rajongott személyiségét − sőt, nagyon sokan csak és kizárólag miatta szavaznak még a Fideszre −; addig Lázár Jánosról megannyi ügye és stílusa miatt a széles körű kedveltség, népszerűség nem mondható el, sőt, fideszes talpasok és szavazók sokasága idegenkedik az ő személyiségétől. Bármi is lesz az Orbán-Lázár kapcsolat kifutása, Orbán Viktor, illetve Lázár János pályafutásának újabb fejezete, azt már előre leszögezhetjük: egy lázári Fidesz már nem az a párt lesz, amit ugyan igencsak sok kanyarral, de az elmúlt jó két évtizedben Fidesznek hívtak.